A HIV árnyékában

Négy nap telt el azóta, hogy fogalmam sincs mi által vezérelve, de nem gondolkodtam, illetve nem eléggé komolyan, s ebből fakadóan felmerült, hogy megpecsételtem saját sorsomat.
A barátaim szerint amúgy túl sokat gondolkodom; hát most itt a kivétel, ami erősíti a szabályt.
Péntek volt. Az elmúlt hetek-hónapok-évek csalódásai teljesen felborították a szépen, tudatosan felépített elképzeléseket az életről, az életemről, és bár hoztak sok egyéb más, pozitívnak mondható élményt, tanulságot is, mégis oda jutottam, hogy elveszni éreztem magam a körülöttem heverő romok között.
Ha az ember tudattalanul - vagy talán mégis tudatosan, de soha ki nem mondva - valami miatt mindig úgy alakítja az életét, hogy legyen mellette valaki - nem akárki, valaki! -, és aztán hosszú - nem feltétlenül nehezen meghozott - kompromisszumok sorával alá is támasztja mindezt, s végén mégis összedől, akkor úgy hiszem, joggal érezheti az értelmetlenség fájdalmát. Persze, megkaptam erre az önsajnálat bélyegét - így is tekintetünk erre, de aki átélte már azt, amiről beszélek, az tudja, hogy ezt nem csupán az önsajnálat mondatja velem: űr keletkezett, és nem csak a Másik fél hirtelen eltűnése, hanem maga a kapcsolat jelentette értékek köddé válása miatt is.
A lábam alól kicsúszott a talaj, céltalannak éreztem és érzem magam. Ezen változtatni szándékozván született az elhatározás: új dimenziókat kell nyitni párkapcsolati téren. Mindezt egy laza, kötetlen, de tisztességes és egymás bizonyos szintű tiszteletén alapuló, elviekben baráti, de gyakorlatban mégiscsak impulzívabb, szexuális töltettel is rendelkező kapcsolat formájában gondoltam megvalósítani.
Tettem is lépést ennek irányában, ekkor került a színre - hívjuk így: - D.R.
D.R. jól szituált, tanult-művelt, földönjáró ember benyomását keltette az előzetes, chates beszélgetés során, így néhány óra elteltével a találkozásra terelődött a szó, amiből meghívás született. Felmentem hozzá sörözni.
Általános beszédtémák után érintettük az élet kisebb-nagyobb dolgait, tanulást, munkát, a melegeket, más földrészeket és az ottani élet sajátjait, egzisztenciát, egykorvolt és jelen terveket, szerelmeket, csalódásokat, új elképzeléseket. A sör közben fogyott.
A beszélgetés valamelyest elülni látszott, amikor egy több forulatos mondat formájában elhagzott részéről a kérdés: mit szólnék, ha azt kérdezné, nem megyünk-e fürdeni. Először nem értettem, de fél másodperc késéssel elért a tudatomig a kérdés, és magamat is  meglepő módon rávágtam: menjünk.
Szép nagy kád volt a fürdőszobában, tele is engedte forró vízzel. Ez volt az este azon pontja, ahol el tudtam lazulni. Semmi nem történt, feküdtünk a kád vízben, kortyoltuk a sört (...az értelmiségiek második útja...) és egyszerűen jó volt. Csak úgy jó. Minden nélküli jó. Nem tudom mennyi idő telt el, mert az idő múlását csak a víz hűlése érzékeltette, ha ez  a fizikai törvényszerűség nem következik be, órákat feküdtem volna a kádban elterülve. Kedves simogatások, félhomályban kószáló pillantások, egy-egy szelid érintés fűtötték a hangulatot. Közben röviden beszélgettünk, el-el engedve a fonalat, majd újakat ragadtunk meg, közben élveztük az intimitás és a melegség oldotta légkört.
Aztán valahogy elpattant a húr, és feltörtek a mélyben rejlő vágyak.
Fél perc múlva az ágyban feküdtünk, és kezdtük megízlelni a másik testét, néha-néha a lelkünk is összeért - ezt szóvá is tettem, mert mindenre, de erre végképp nem számítottam. Lehet, hogy ez volt az az érzés, ami a későbbieket indukálta, nem tudom, mert logikus gondolatmenettől idegen mindaz, ami történt. Megkérdeztem, nem csinálunk-e hülyeséget. Azt mondta: nem vagyok beteg. Jó, én sem: szeretkeztünk. Óvszer nélkül...
Az ágyból kikelve lezuhanyoztunk, majd - meglehetősen homályos, hogy miért, de - elég gyorsan felöltöztünk. Leheveredtem a díványra, ő szemközt telepedett le. Pár perc után felmerült bennem az igény, hogy közelebb legyek hozzá - nem ellenkezett - ezért fejemet az ölére hajtva, arccal a plafon felé feküdtem, így beszélgettünk még egy fél órát.
Későre járt már, indulni készültem. Az ajtóban megöleltem - jól esett, de miért? Kifelé menet mondtam neki, keressen majd; a liftet várva mondta: csütörtök-péntek-szombaton jelentkezik. Hazajöttem, nagyon jól aludtam.
Másnap reggel pedig elkezdődött a pokol...